fbpx

„kicsírázott bennem valami”

Kalászi Adrián

Azt már tudtam, hogy a filozófia létezik, ugyanis gimnáziumi tantárgyként tanították. Megtudhattuk, hogy a görög- és az európai filozófusok mikor, mit mondtak, dióhéjban, kronologikus sorrendben. Nem volt semmilyen kapcsolódási pont az adatok, lexikális információk és köztem. 26 éves koromban, két éve, jelentkeztem a Gyakorlati Filozófia Iskolájába. Emlékszem az első órára. Arra számítottam, hogy egy előadást fogok hallani az elsőként következő témában. De nem ez történt. Az előadó nem zúdította ránk az információkat, mégis megfogott, ahogy a kimondatlan, eddig csak bennem bujkáló igazságokra, akár néhány tőmondattal rávilágított.

Később megismertem a csoportból a többieket is. A diákok mindenféle társadalmi rétegből érkeztek, de közös pont volt a filozófia iránti érdeklődés. Örültem neki, mert eddig a barátaim korombeliek voltak. Kollegáim is, akikkel nap, mint nap találkozom, hasonló háttérrel rendelkeznek, mint én. Az Iskolában a most érettségi előtt állóktól, a nagyszüleink korosztályáig sokféle embernek hallhattam hozzászólásait, ezáltal egy kicsit betekinthettem az életükbe, mindennapi örömeikbe, problémáikba is.

Nagy szeretettel gondolok Mr Fitzpatrick-re és családjára, akik társaimmal együtt 2005-ben vendégül láttak otthonukban, amikor az írországi testvériskola meghívására Dublinba érkeztünk, az ifjúsági napra.

Az utolsó félévben már éreztem, kicsírázott bennem valami. Kicsit másképp kezdem látni a dolgokat. Régen hajlamos voltam túlságosan “pörögni” mert azt hittem, hogy akkor lehetünk igazán eredményesek, és az elért eredményeinktől boldogok. Azóta megértettem, hogy miért boldogság a most-ban élni.

Már sokszor ráébredek napközben, a teendőimet végezve, ha nem vagyok jelen. Kevésbé ragadnak el az indulatok, mert kevésbé azonosulok a kiváltó okokkal. A körbe-körbejáró ábrándozások helyett, amelyekre régebben hajlamos voltam, gyakran sikerül az „itt és most” evilági szépségeit, színeit, illatait, fényeit észrevenni.