Írta: Adams Éva

Nem az a legfontosabb, hogy mennyi mindent tudunk megtanulni egy Iskolában, hanem hogy mennyire tudjuk alkalmazni mindazt, amit tanultunk, mennyire hasznos az a hétköznapi életünkben. Mennyire segít legyőzni a tetszéseinket és a nem-tetszéseinket a hétköznapok kínálta eseményekben.

Mennyire vagyunk képesek békések és boldogok maradni akkor is, amikor az események nem úgy alakulnak, ahogy elképzeltük és képesek vagyunk-e elfogadni, hogy az események az esetek legkisebb százalékában alakulnak úgy, ahogyan elképzeltük.

Lehetünk-e boldogok, tényleg boldogok, vagy meg kell várnunk a megfelelő pillanatot, amikor minden olyan, amilyennek el tudtuk képzelni a boldogságot?

Minden bizonnyal közös tapasztalatunk, hogy vagy küzdünk a körülményeink ellen, vagy örvendezünk a körülményeink felett és aztán örvendezünk, mert elmúltak a küzdelmes időszakok és bánkódunk, mert elmúltak az örömteliek. És előfordul, hogy ebbe még bele is fáradunk, bele is fásulunk, megkeseredünk. És az is közös tapasztalatunk, hogy a körülményekre fordított figyelem, a csak a körülményekre fordított figyelem – felemészti az energiákat.

Az, amit mi az iskolában teszünk, az annyi, hogy erre emlékeztetjük a hallgatókat, hogy megmutassuk, hogy így is lehet ránézni az életre és hogy segítsünk fenntartani azt az éberséget, hogy képesek legyünk időről időre, egyre gyakrabban visszavonni az éltető figyelmét a körülményekről önmagunkra.

Mert ha a körülményekre fordított figyelem oly mértékben meg tudja változtatni a benső klímánkat, ahogy azt ezidáig tapasztalatuk, akkor teljesen természetes, hogy ugyanez a figyelem, ha befelé fordítjuk, tudatosan fog óriási változásokat teremteni.

Ezt szolgálják a tanfolyamaink, ezért vagyunk itt. Hogy ezzel a paradigmaváltással segítsünk kvantumugrást a körülmények közül.

Amit teszünk, azt nem csak a hallgatókért tesszük, nem csak a szűkebb környezetünkért, nem csak szolgálunk „kifelé”, hanem nagyon is tesszük mindezt magunkért. Mindannyian, akik részt veszünk az Iskola tevékenységeiben oktatóként, asszisztensként, programszervezőként, pénztárosként, olyan hallgatóként, aki süteményt süt a többieknek, valamennyien magunkért, a valódi, igazi Önmagunkért cselekszünk. Azt szolgáljuk, ami a legnagyobb.