fbpx
Szeles-Peter

Széles Péter

Kedves érdeklődő!

Öt éve járok a Gyakorlati Filozófia Iskolájába, az első évben találkoztam a Szülőség Iskolája tanfolyammal. Kérdeztem az Iskola vezetőjét, hogy mit tanít a Szülőség Iskolája? A válasz ez volt: hogyan neveljünk úgy gyermeket, hogy felnőtt kora után megálljon a saját lábán. Nagyon érdekelt, hogy mit tanulhatok ezzel kapcsolatban. Elvégeztem mind a két szemesztert és most, néhány az Iskolában eltöltött év után én tartom az előadásokat.

Rájöttem, hogy a fiam miért nem értette hét nyolc éves kora körül amit mondtam neki. Azt is megértettem, hogy 10-12 éves kora után miért viselkedett úgy ahogy. Megtanultam, hogy a gyermek elméje hogyan formálható, hogyan beszéljünk és  viselkedjünk vele, az érzéseinket hogyan tudjuk szavakban átadni, így mire elérte a 22-23 éves kort már barátokká váltunk. Mostanra egy igazán őszinte, szeretetteljes, egymást támogató kapcsolat lett közöttünk.

Ahhoz, hogy ez a gyakorlatban is létrejöjjön, szükséges volt az Iskolában az interaktív előadásokon történő részvétel, mert a megértés és a mindennapi életben való gyakorlati alkalmazása ezáltal valósulhatott meg.

Várunk minden kedves érdeklődőt, aki a gyermekével való kapcsolatát barátivá, egymást támogatóvá szeretné emelni!

Szeretettel: Széles Péter

Oszd meg: